2009. május 24., vasárnap

mar 10. POP-UP

Kreatív pop-up műhellyé változott 2009. március 10.-én a Műcsarnok. A Chevrolet és defo közös szervezésében a Young? Creative? Chevrolet! pályázat lezárásaként az egyetlen napra felépült installációban döntött a hazai szakemberekből álló zsűri. Az este folyamán kiderült kik képviselhetik hazánkat az áprilisi nemzetközi versenyen.

16 óra, 34 pályamű, 9 zsűritag, 9 győztes és közel 200 meghívott vendég. A hazánkban másfél hónapja tartó Young? Creative? Chevrolet! pályázat Műcsarnokban rendezett záró eseményének ez az eredménye számokban. De nézzük hogyan is jutottunk el idáig!

Az egész napot az intenzív műhelymunka hangulata határozta meg, hiszen egy olyan együttgondolkodás jöhetett létre, amelynek része volt a diák, a külső partnerek, a kreatívok valamint Chevrolet és a defo.


A 'festés-fúrás-faragás' kora reggel kezdődött. Kamionokon érkeztek meg a KRAUSE acél állványrendszerek, amelyeknek csak a behordása másfél óra volt. Ehhez képest néhány óra elég volt ahhoz, hogy a Műcsarnok terében összeállhasson az az acélpavilon, amely az egész tér és esemény hangulatát meghatározta. A defo szervezőivel Fónagy Dórával és Dávidházy Pannival együttműködve művészekből és designerekből álló kreatív csapat - Lipóczki Ákos, Orosz Richard, Orlai Balázs – készített a múzeum hátsó falára egyedi installációt. A csapat által készített interaktív üzenő falon válaszra várva állt a nagy kérdés: “Az autózás mire jó?” véleményét bárki szabadon felírhatta, lerajzolhatta, hiszen a falra festett szövegbuborékok csak azt várták, hogy megteljenek. A terem óriási falain a Balogh Balázs által készített filmek futottak projektorokon, mellyel visszaidézhettük az elmúlt hónapok eseményeit.